Tavaszi autókarbantartás!

Tavaszi autókarbantartás!

Időszakos teendők az autón!

A tél végeztével minden évben eljön az ideje az autónk átvizsgálásának, és egy nagyobb takarításnak, kívül-belül a következő évszaknak megfelelően.

Cégünk szintén ezt teszi az autókkal, ismét felkerülnek a évszaknak megfelelő gumik megfelelő profil mélységű, nem kopott gumikkal. 

Mivel csak a gumi érintkezik az útfelülettel így ez is tudja megelőzni a legtöbb balesetet. Hozzá értők szerint maximum 5 éves korú gumit használjunk, mert az elhasználtsággal arányosan nőhet a fékút. Néha sokat számít az az egy méter. Képünkön láthatja milyen az  a gumi amit már nem ajánlott feltenni!

autokolcsonzesbudapest.net

A következő szükséges karbantartás a klímaberendezés ellenőrzése, és tisztítása, előkészülve a nyári napokra.

Ajánlott a téli felszereléseket félretenni, szükség nem lesz már rájuk, így következhet egy alapos takarítás, megérdemli az autónk.

A korrózió elkerült minket, ha a téli hónapokban is egy –egy alkalommal minimum egy gőzborotvával átmostuk az autónkat. Akik ezt nem tették, az első tavaszi autómosásnál felfedezhetnek kisebb hibákat a fényezésen. Sajnos a sózás nem tesz jót az autónknak.

Autókölcsönzönk rutinosan ezt megelőzve minden ügyfelünk után autómosóban takaríttatja ki autóinkat a téli hónapokban is.

Mindenki Nyugodtan várhatja a nyarat, ha ezekkel a teendőkkel végezett.

Jó munkát kívánunk!

Budapesti Autóbérlés önnek!